Gyerekkönyvtár

Tücsök

A Tücsök című lap, az egyetlen kisgyermekeknek megjelenő magyar nyelvű lap Szlovákiában. Pozsonyban jelenik meg, évente 10 alkalommal, szeptembertől júniusig. A lap kisiskolások számára készül, sok olvasója van a Szlovákiában élő magyar diákok között, és Magyarországon is egyre népszerűbb. 32 színes oldalon sok érdekességet, verset, mesét, játékos feladatokat találhattok benne.

Szivárvány

Na, mit szólsz, ugye, klassz lett a Szivárvány? Nagyon szeretnénk ám tetszeni neked! Ezért került még sokkal több kép az újságba. És ezért lett kevesebb a szöveg. Ami viszont megmaradt, az a ti nyelveteken íródott, könnyen olvasható. 

Szitakötő

A közhasznú Liget Műhely Alapítvány a Liget folyóirat és könyvek megjelentetése, valamint előadássorozatok szervezése mellett 2008 márciusától adja ki a Szitakötő című negyedévi irodalmi és ökológiai gyereklapot, mely az integrált ökológiai program alapja.

A programhoz csatlakozó hazai és határon túli általános iskolákban egy kiválasztott osztály diákjai és a