Rólunk

A Pest Megyei Levéltárban a képviselő testületi közgyűlés 1897-98-as jegyzőkönyvében található a következő dokumentum: „A képviselő testület elhatározta, hogy a községben ingyenes népkönyvtárat létesít. Mivel azonban a szükséges anyagi eszközökkel nem rendelkezik, feliratilag felkéri a Fölművelésügyi m. kir. Miniszter úr Ő nagyméltóságát a könyvtár létesítéséhez szükséges összeget állami segélyképpen kiutalni méltoztassék.” A község a támogatást megkapta. A vásárolt könyveket zárható szekrényben helyezték el, megszámozták, lepecsételték. Minden vasárnap 10-11-ig tartott a kölcsönzés. A könyvek kezelésével a községi jegyzőt bízták meg. Az egy szekrénybe zárt könyvek az idők folyamán megsokszorozódtak. Hosszú időn keresztül tanítók és tanárok kezelték a könyveket heti 1-2 kölcsönzési órában. A könyvtár 1964-ben került jelenlegi otthonába, a Művelődési Házba. 1964-től napjainkig szakképzett, főállású könyvtárosok gondozzák a község könyvállományát